News








































































































































Haifa, 2010. március 28.

Kedves Alíz, Christopher és Alexandra!

Ezt a levelet abból az alkalomból írom, hogy a Léna és az Endre révén megkaptam azt az internetes szöveget, amelyet Ádám Christopher küldött, a Szántó György: Fekete éveim című könyvének alapján.

Ezt a könyvet mi évtizedekkel ezelött, még Vásárhelyen olvastuk s a fenti tartalmát is jól ismertük. Én magam, már sok évvel ezelőtt készültem arra, hogy a családunk irodalmi kapcsolatairól írjak, de ez csak most, a Christophertől is kapott indittatás nyomán készült el.

Mellékelten küldöm tehát ezt az összeállításomat azzal az elgondolással, hogy ez kiegészítheti a Christopher által írtakat.

Máskülönben mi április 12-én utazunk Nagyváradra és szept. 24-ig leszünk ott. Közben még Budapestre is szeretnénk átrándulni.

Egyébként mi, korunkhoz képest, elég jól vagyunk, Éváék é Ildiék úgyszintén.

Remélve, hogy Nálatok is minden rendben van, sok szeretettel csókolunk,

Buba és Gábor

Családunk kapcsolatai az erdélyi magyar írókkal és általában az erdélyi magyar irodalmi és művészeti élettel, 1920-1940

Az alábbiakban következő visszaemlékezésben leírt történetnek az az előzménye, hogy apai nagyapám, dr. Borsai Áron (1865-1943) az 1900-as évek elején megvásárolta Bánffyhunyadon a Gyarmathy Zsigáné,-Kalotaszeg egykori nagyasszonyának,-házát s ez a ház a továbbiakban nyítva állt mindenki előtt, aki Kalotaszeget jött meglátogatni és művészeknek, íróknak, tudósoknak nyújtott szállást és otthont. Természetesen gyakoriak voltak a szűkebb jellegű családi összejövetelek is.

Rendszeresek voltak itt a magyar írók összejövetelei, sokszor tízen-tizenötön is folytattak irodalmi megbeszéléseket, vitákat s a nagyszüleim szívélyes vendéglátása mellett vidám vacsorák és hangulato együttlétek zajlottak. Gyakori vendég volt Kós Károly, aki a közeli Sztánán lévő Varjúvárban lakott, Szántó György, aki a  Fekete éveim című könyvében részletesen és nagy rokonszenvvel emlékezik meg a Borsai házról és családról, továbbá Bárd Oszkár, akit rokoni szálak is fűztek a családhoz, aztán Ligeti Ernő, Kádár Imre, Szentimrei Jenő, Mikó Imre és még sokan mások. Nagyapám gyermekei, vagyis az apám, a fivére és  két húga,-akkortájt  22-26 évesek,-aktív részesei voltak ezeknek az összejöveteleknek, feleségeikkel, illetve férjeikkel együtt.

Akkoriban, vagyis a 30-as években én is, mint néhány éves unóka, sokszor vendégeskedtem ott a szüleimmel.

Saját, szorványos gyermekkori emlékeim az 1935-36-os évekre tehetők,-akkor 6-7 éves voltam s persze semmit em tudtam mindarról, amit a "nagyok" tárgyaltak. Csak jóval később, már felnőttként,-részben anyám elbeszéléseiből, részben olvasmányokból és egyes fenti résztvevőkkel való találkozásokból tudtam visszamenőlegesen nagyjából egységes képet alkotni családom ezirányú kapcsolatairól.

Akkor, a fennebb említett évek egyikében,-a hunyadi házban vakációzva,-egy reggel, amikor kiléptem a ház udvarára, ott láttam Szántó Györgyöt, amint az udvari asztalnál ülve, az egész éjszakai italozástól mámorosan, a mellette álló hűséges cigányzenészeknek vezélyelve húzatta a magyar nótákat. Ez az emlékkép teljesen beillik abba, amit ő az ottani és más találkozásokról leírt, a fennebb már említett könyvében (Fekete éveim).

Ugyanezen korszakban,-1936-ot írhattunk,-a hunyadi házból egyik nagynéném vezetésével rándultunk át Hunyadról Sztánára, Kós Károlyékhoz, gyalogosvárhoz. Akkor láttam először Kós Károlyt, meg a lányát, a későbbi hírneves szinésznőt, Kós Zsófiát, aki akkor még szőke fiatal lány volt. A Varjúvár udvarán akkor egy kis fürdőmedence is volt.

Kolozsváron élve, a második világháború előtti időszakban, a szüleim jó barátságban voltak,-többek között,-Kelemen Lajos művészettörténésszel, Ligeti Ernő íróval, Kádár Imrével, a Magyar Színház akkor igazgatójával és a hunyadi ház más vendégeivel.

Apám rendszeresen eljárt a kolozsvári New York kávéházban  működő Újságíró klubba, ahol találkozott írókkal, újságszerkesztőkkel és más értelmiségiekkel.

Az erdélyi magyar irodalomhoz fűződő kapcsolatainkat jelzi, hogy az Erdélyi Szépmíves Céh könyveinek sorozata ott volt a kolozsvári otthonunk könyvespolcán. Ezen könyvek boritólapjának belső oldalán ott van a Céh ex librise, a következő szöveggel, benne anyám nevével: "ez a könyv Borsai Imréné, Kovács Ilus számára készült, aki az Erdélyi Szépmives Céh tagja".

A könyvek utolsó oldalán pedig, a Céh tagjainak névsorában ott vannak:

-Borsai Imréné, Borsai Ilus
-Borsai Mária, (apai nagynéném, aki mint mese
író lett híres. Megjelent mesekönyve: "Varázskorona." A Romániai Magyar Irodalmi Lexikon első kötetének külön szócikk ismerteti).

Családunk irodalmi kapcsolataink különleges jelentőségű képviselője volt Bárd Oszkár (1893-1942), apámnak első unokatestvére. Kimagasló szerepet töltött be az erdélyi magyar irodalomban mint költő, drámaíró, újság- és folyóiratszerkesztő, műfordító. Az Erdélyi Helikon egyik alapító tagja volt. Sokoldalú, alapvető fontosságú irodalmi tevékenységét, sok irodalmi lexikon, monográfia, életrajz ismerteti. Nincs olyan, az erdélyi magyar irodalommal foglalkozó mű, amelyben ne szereplne.

Én csak mint gyermek ismertem,-többször volt nálunk látogatóban. A "Mi lesz velünk" című verseskötetét, melyet a szüleimnek dedikált, már ekkor ismertem.

A háború után, 1945-46-ban további ismeretségek egészítették ki az eddigieket. Ebben az időszakban fentes szerepe volt Piri nagynéném férjének, Huszár András mérnöknek, a család Bandi bácsijának, akinek nagyon sok íróval volt kapcsolata még a háború előtti korszakból és sokat mesélt nekünk múltjáról. Az ő révén ismertem meg Kőműves Nagy Lajost, a kolozsvári Magyar Színház akkori főrendezőjét (akit mi fiatalok Luigi bácsinak szólítottunk és a feleségét, Tesszitori Nórát, a híres előadóművésznőt, akivel Marosvásárhelyen is találkoztunk.

1946-ban, a kolozsvári Unitárius Kollégium diákjaként részt vehettem egy nagyon tanulságos kolozsvári városismertető sétán, amelyet Kelemen Lajos tartott az osztályunknak.

Végül ide kapcsolódik egy még korábbi esemény: Marosvásárhelyen, az 1970-es évek egyikében Mikó Imre dedikálta frissen megjelent könyvét a főtéri nagy könyvüzletben. A dedikálásra várók hosszú sora után, mikor odaértem, kérdezte a nevem. Mikor megmondtam, azt kérdezte: "a bánffyhunyadi Borsai családból való?" Válaszoltam, hogy igen. Mire ő: "a bánffyhunyadi Borsai-ház az erdélyi magyar írók gyakori, fontos találkozóhelye volt". Megköszöntem a dedikálást és egy emlékező adattal gazdagodva távoztam.

Befejezésül mindössze egy rövid mondat kivánkozik még ide: ezek az irodalmi kapcsolatok fontos tényezői voltak annak a meggyőződésnek, ami a magyarsághoz tartozást és a magyar nemzetiségi identitást jelentette.

Borsai Gábor
Haifa, 2010 március 20

Bibliográfia

1. Bárd Oszkár: Mi lesz velünk (Versek). Kolozsvár, 1924.

2. Bárd Oszkár: Szinpadi művek. Kriterion Kiadó, Bukarest. 1989.

3. Dsida Jenő: Séta egy csodálatos szigeten. (Cikkek, riportok, novellák, levelek). Sajtó alá rendezte és a bevezetőt írta Marosi Ildikó. 1992.
        Benne: -Levelek Bárd Oszkárhoz
                  -Bárd Oszkár halála és gyászjelentése (539. old)
                  -Feleségének visszaemlékezése Dsida Jenőről.

4. Romániai Magyar Irodalmi Lexikon I. kötet. Kriterion, Bukarest, 1981.
                  -171 old.: Bárd Oszkár
                  -271 old.: Borsai Mária (Ádám Béláné).

5. Színjátszó Személyek. "A hét' évkönyve. Szerkesztő: Kacsír Mária. 1982.
        A névjegyzékben: H. Borbáth Magda (Huszár Andrásné), Kós Zsófia, Kőmüves Nagy Lajos, Tesszitori Nóra.

6. Szántó György: Fekete éveim. Öt fekete holló. Kriterion, Bukarest, 1982.

7. Pomogáts Béla: I. Magyar Irodalom Erdélyben (1918-1944). II. Irodalmi Dokumentumok. Pallas-Akadémiai könyvkiadó, Csíkszereda, 2008.
         Benne: Bárd Oszkárra való hivatkozás 14 helyen